- egyenleglekérdezés
- érvényesség
Az első Ajándékkártyát a Hajléktalanok Óvodájának ajándékoztuk
Az utcán nem látunk rongyokon fekvő gyerekeket, ezért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy hajléktalanok, csak a felnőttek lehetnek. Pedig több száz ilyen gyermek él az utcákon csak a fővárosban. Rájuk kevesen gondolnak. Mi Őrájuk gondoltunk…
Nagyon jól döntöttünk, hogy Őket választottuk, hiszen jobb helyre nem is kerülhetett volna a 250 000 Forint értékű Ajándékkártyánk. A Hóembert ábrázoló Karácsonyi Ajándék kártyát a Játékarzenál kreatív, készségfejlesztő játékaira váltották be az óvodások.
Az ajándék átadásakor már nagyon vártak bennünket. Ahogy beléptünk a terembe, egy kisfiú azonnal odarohant hozzánk, simogatni kezdett és játszani hívott bennünket. Kérdőn néztünk az óvó nénire, aki gyorsan félkörbe rendezte az ovisokat, akik karácsonyi énekeket énekeltek nekünk.
Az ének alatt bepakoltuk az ajándékokat. A gyerekek le sem tudták venni szemüket a játékokról, még a szöveget is elfelejtették, annyira figyelték a sok színes holmit. Néhányan odarohantak az asztalhoz, hogy megfogjanak egy filcet vagy gyurmát.
Meséltünk Kippkopp karácsonyfájáról. A gyerekek mindeközben, lerajzolták a karácsonyfát, azokkal a díszekkel, melyekkel Kippkopp találkozik a fenyőfán, ahogy mászik egyre feljebb.
Amikor a mézeskalács szívhez értünk a mesében, megálltak a kezek. Többen nagy szemekkel és csodálkozva mondják, hogy ők nem tudnak szívet rajzolni. Egy kisfiú megszólalt, hogy a szívecske helyett, ő egy tetoválást rajzolt a fára. Most mi lepődtünk meg...
Elkezdtünk közösen szíveket rajzolgatni. Mindenki odarohant és szívecskét kért a rajzára. Nagyon sok szívet rajzoltunk közösen.
Lassan el kellett indulnunk, az ovisokat várta már az ebéd. Elköszöntünk.
A kocsiban visszafelé azon gondolkoztunk, hogy vajon lesz-e valaki közülük, akinek sikerül kitörnie ebből a környezetből és egyszer karácsonykor egy Ajándékkártyát vesz gyermekének.
Reméljük lesz…
![]() |
![]() |








Hotel Sopron****
Guess Shop
Solier Café
A bankkártyás fizetés szolgáltatója a K&H Bank Zrt.
A MasterCard Mobile pénzügyi partnere az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.