Ballagásra ajándékkártyával nem lehet felsülni

A Cardnet Zrt. a közelgő ballagás alkalmából készített nem reprezentatív felmérést a 14-18 éves fiatalok körében. A megkérdezett fiatalok szinte kivétel nélkül a pénzt sorolták első helyre, jól szerepeltek még az olyan szórakoztató elektronikai eszközök mint az IPOD vagy laptop is. Bár voltak luxusajándékok is, mint autó vagy lakás. Ez utóbbi azonban még külföldön is ritkának számít. A kristálypohár és a porcelán ajándéktárgyak viszont kifejezetten ciki ajándékok.

A Cardnet Zrt., a Gift Card ajándékkártya forgalmazója felméréséből kiderült, hogy jelentősen megváltoztak a ballagási ajándékozási szokások az utóbbi két évtizedben, és bizony egyre jobban távolodnak egymástól az ajándékozó és az ajándékozott igényei. Amíg 20 éve megszokott ajándék volt a kristálypohár, porcelán étkészlet, ill. egyéb ajándéktárgyak, melyek különösen a lányoknál, már a jövőre gondolva a stafírung-kelengye első elemei voltak,  addig ma már kifejezetten „ciki”-nek számít a fiatalok körében ilyen ajándékot kapni. A hazai tizenévesek véleménye nagyjából megegyezik az amerikai vagy nyugat-európai diákokéval abban a tekintetben, hogy melyek a legkínosabb ajándékok. A tinik nem igazán „lájkolják” a fotóalbumot, asztali órát, képkeretet, nyakkendőtűt, tollat, horoszkópos aranyláncot.
Külföldön már egyre jobban elterjedt és bevált forma, az ajándékkártya, hiszen az ajándékozott ezzel is megkapja a választás szabadságát, de mégsem olyan személytelen, mint a pénz. Kreatívan becsomagolható és alkalomra ill. személyre is szabható, ugyanakkor az ajándékozó is tudja némileg befolyásolni az ajándékozottat, ha megválasztja az ajándékkártya típusát, hogy azért mégse valamilyen „haszontalan” dologra költse a nebuló a ballagási ajándékkártyát.
Már itthon is egyre több cég ismerte fel ennek jelentőségét és kínál ajándékkártyát, amely nem csupán a diákoknak kiváló ajándék, hanem a pedagógusoknak is jó választás. A hazai ajándékkártya piacon jelenleg a Gift Card kínálja az egyik legszélesebb elfogadói hálózatot, így a megajándékozott érdeklődési körének megfelelően célirányosan bizonyos divatmárkák termékeire, utazásra, gasztronómiai élményre költheti el az ajándékkártyára feltöltött összeget.

Kártyatulajdonosoknak:
Szolgáltatásaink kártyatulajdonosok számára:
  • egyenleglekérdezés
  • érvényesség

A Cardnet Zrt. a Szek.org tagja

Az alábbi bankkátyákkal is fizethet nálunk:

A bankkártyás fizetés szolgáltatója a K&H Bank Zrt.


A MasterCard Mobile pénzügyi partnere az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.